Pánik tört ki egy iráni belföldi utasszállító járat fedélzetén. A Sepehran Airlines Boeing 737-es típusú repülőgépe Mashhadból Kermánsáhba tartott, amikor röviddel felszállás után heves rázkódás kezdődött a fedélzeten. A rázkódás olyan erős volt, hogy a kabin belső burkolatának egy része, köztük a mennyezeti panelek és a csomagtartó rekeszek is megrongálódtak, és az utasokra zuhantak. Az eset még szeptember 15-én történt.
A közösségi médiában terjedő felvételeken az látszik, ahogy az utasok sikoltozva, imádkozva kapaszkodnak az ülésekbe és a fejük fölé tartják a kezüket, miközben a mennyezetről törmelék hullik rájuk. A pilóta végül vészhelyzetet jelentett be, és visszafordult a mashhadi Hasemi Nedzsád nemzetközi repülőtérre, ahol a gép kényszerleszállás során biztonságosan landolt.
Az esetet sokan az iráni légiközlekedési ágazat évtizedes strukturális problémáival hozzák összefüggésbe: a Teheránnal szemben évtizedek óta fennálló nemzetközi, elsősorban amerikai szankciók miatt az ország légitársaságai rendkívül nehezen jutnak hozzá új, nyugati gyártmányú repülőgépekhez, eredeti pótalkatrészekhez és korszerű karbantartási szolgáltatásokhoz. Emiatt a hazai légitársaságok jellemzően elöregedett flottával, komplex, saját erőforrásból megoldott karbantartás mellett kénytelenek üzemelni, ami az ehhez hasonló műszaki incidensek kockázatát is növeli.















