Az ütközésben során a panamai lobogó alatt közlekedő, 229 méter hosszú, 2023-ban épült First Margaux nevű ömlesztettáru-szállító hajó és a Luqing Yuanyu 108 nevű, 2014-es építésű, kínai halászhajó volt érintett. A felvételen a halászhajó fedélzetén tartózkodó legénység tagjai aggódva figyelték a mögülük közeledő, jóval nagyobb teherhajót, és kiabálva próbáltak jelezni, a First Margaux azonban nem tudott időben kitérni, orra a halászhajó jobb oldalába fúródott.
Mindkét hajó a Malaka-szoros felé tartott. A First Margaux Szingapúr keleti oldalán fekvő, forgalmas horgonyzóhelyéről indult nyugat felé, a Luqing Yuanyu 108 pedig nagyjából ugyanekkor futott ki egy Sentosa szigete közeli horgonyzóhelyről, dél felé tartva - útvonaluk a nemzetközi tengerhajózási szervezet által kezelt forgalomelválasztó rendszer egyik sávjában keresztezte egymást.
Szingapúr vizei a legzsúfoltabbak
Salvatore Mercogliano tengerhajózás-történész, a Campbell Egyetem professzora közösségi oldalán azt elemezte, hogy Szingapúr vizei a világ egyik legzsúfoltabb és legbonyolultabb hajózási forgalmú térségének számítanak. Szerinte a First Margaux technikailag a kijelölt sávban haladt, ám egy másik ömlesztettáru-szállító, a Gas Iris ezzel egy időben jobbról csatlakozott be ugyanabba a sávba, miközben a Luqing Yuanyu 108 is éppen akkor lépett be oda - így a kisebb halászhajó gyakorlatilag két nagy teherhajó közé szorult.
A rendelkezésre álló információk szerint az ütközésben senki nem sérült meg. Az eset körülményeit, így az ütközés pontos okát egyelőre vizsgálják az illetékes szingapúri hatóságok.














