Mit bizonyít tényleg a nyugati támogatás?

A Washington Post 2023 októberében, több mint két tucat ukrán és amerikai hírszerzési tisztviselő megszólalására épülő feltárásában dokumentálta, hogy a CIA a 2014-es Krím-annektálás óta egyre szorosabban működik együtt az ukrán HUR-ral és SZBU-val, jelentős kijevi jelenlétet tartva fenn. A New York Times 2024 februárjában arról írt, hogy a CIA 12 titkos, Oroszország határa menti „kémbázist” finanszírozott és épített Ukrajnában, amelyek a katonai hírszerzés „idegrendszereként” funkcionálnak — összefoglaló. A Yahoo News több cikke pedig egy, mára megszüntetett, keleti frontvonali CIA-kiképzőprogramot és egy Egyesült Államokban zajló, elit ukrán különleges műveleti/hírszerzési kiképzést is dokumentált.

A „Moszad az 1970-es években” — honnan jön a hasonlat

A nyugati-ukrán együttműködésről szóló cikkekben rendre felbukkan egy hasonlat.

Egy olyan hírszerző szolgálat-együttes születését látjuk, amely olyan, mint a Moszad volt az 1970-es években.— Névtelen, korábbi magas rangú CIA-tisztviselő (Washington Post, 2023)

Budanov, a HUR akkori vezetője nem utasította el a hasonlatot: egy 2023-as Reuters-interjúban azt mondta, „nem kell Moszadot létrehoznunk, van saját”. Egy francia hetilap, a L'Express 2026-os, 60 hírszerzési tisztviselő bevonásával készült felmérését ismertető izraeli Ynetnews-cikk szerint több névtelen európai tisztviselő az ukrán szolgálatok „Moszad-izálódásáról” beszélt — a rangsorban Ukrajnát Nagy-Britannia és Franciaország mögé, de több skandináv és balti ügynökség elé sorolták, konkrét helyszám nélkül. Fontos hangsúlyozni: ezek elismerő, de névtelen, nem mérhető, konszenzusos rangsort jelentő megjegyzések — nem azonosak azzal az állítással, hogy Ukrajna hírszerzése „a világ legjobbjai közt” lenne egy tényleges, számszerű összehasonlításban.

A Moszad-párhuzamnak konkrét, operatív vonatkozásai is felbukkannak, bár mindkettő erősen vitatott, egyoldalú állítás. Irán 2025 júniusában három ukrán állampolgárt ítélt halálra azzal az indokkal, hogy egy Iszfahán melletti drónfegyver-gyár (a Shahed/Geran öngyilkos drónokat is gyártó üzem) elleni szabotázsakciót terveztek a Moszaddal együttműködve — ezt Teherán állítja, Ukrajna hivatalosan nem reagált az ügyre, és független megerősítés nincs. 2026 novemberében az orosz FSZB bejelentette, hogy lefogott egy, orosz drónkezelőknek szánt, robbanóanyaggal megtöltött FPV-szemüveg-szállítmányt, amit az ukrán hírszerzésnek tulajdonított — a nemzetközi sajtó ezt a 2024-es, Hezbollah elleni, Moszadnak tulajdonított „csipogó-merénylethez” hasonlította, de a tényleges robbanásokról vagy sérültekről (egy 2025 februári, hasonló, de csak egy névtelen Telegram-csatorna által állított esetet leszámítva) független megerősítés erről az esetről sem áll rendelkezésre.

Konkrét akciók: mit vállalt Kijev, és mit csak Moszkva állít

Az elmúlt években több, nyilvánosan dokumentált merénylet/szabotázsakció köthető az ukrán hírszerzéshez, de fontos különbséget tenni azok között, amiket Kijev is megerősített, és azok között, amelyeket kizárólag Moszkva állít. 2024 decemberében egy névtelen SZBU-forrás vállalta a felelősséget Igor Kirillov altábornagy, az orosz vegyi-biológiai-radiológiai védelmi erők parancsnoka moszkvai meggyilkolásáért — egy nappal azelőtt, hogy Kirillovot in absentia megidézték vegyi fegyverek háborús használatának elrendeléséért. 2025 áprilisában hasonló módszerrel (autó alá rejtett robbanószerkezet) halt meg Jaroszlav Moszkalik altábornagy Moszkva mellett — ebben az esetben az SZBU nem erősítette meg és nem is tagadta a részvételt, csak egy Oroszország-szakértő (Mark Galeotti, RUSI) nevezte „kevés kétséggel” ukrán hírszerzési műveletnek. A Kercsi-híd három robbantásánál (2022, 2023, 2025) az SZBU ezúttal is nyilvánosan, hivatalosan vállalta a felelősséget. Hasonlóan fontos, de nyitott eset az Északi-Áramlat gázvezetékek 2022. szeptemberi felrobbantása: a németországi Hamburgban 2026. október 14-én kezdődött egy büntetőper Szerhij Kuznyecov, egy akkor az ukrán hadseregben szolgáló, különleges erős, később leszerelt tiszt ellen, robbantás, köztulajdon megrongálása és polgári infrastruktúra elleni háborús bűncselekményben való bűnrészesség miatt. A német ügyészség szerint Kuznyecov hatfős csoportot koordinált, amely a robbanóanyagot elhelyezte; a vádlottat 2025 augusztusában az olaszországi Riminiben fogták el, onnan adták ki Németországnak. Kuznyecov és Kijev is tagadja az érintettséget, a per 2027 februárjáig várhatóan tart, jogerős ítélet még nincs. A német hatóságok további hat gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot — egyikük, Volodimir Zsuravlov kiadatását egy lengyel bíróság korábban megtagadta, Horvátországban viszont egy bíróság 2026 szeptemberében jóváhagyta a kiadatását, bár ez a döntés nem jogerős. Ez is azok közé az esetek közé tartozik, ahol konkrét, nevesített gyanúsítottak és folyamatban lévő büntetőeljárás áll a háttérben, de hivatalos ukrán állami felelősségvállalás nincs, és jogerős ítélet sem született.

Más, gyakran Ukrajnának tulajdonított esetnél azonban kizárólag Moszkva állításáról van szó, ukrán megerősítés vagy független, nem orosz forrás nélkül: Darja Dugina 2022-es moszkvai autóbomba-halálát az orosz FSZB azonnal az ukrán különszolgálatoknak tulajdonította, Kijev viszont — Zelenszkij tanácsadóján, Mihajlo Podoljakon keresztül — tagadta az érintettséget. A Vlagyien Tatarszkij (Maxim Fomin) 2023-as szentpétervári halálát is az orosz hatóságok kötötték ukrán szálhoz, anélkül, hogy ezt bárki ukrán oldalon megerősítette volna. Ezekben az esetekben a tényleges felelősség nyitott kérdés — a cikkekben csak „Moszkva szerint” vagy „az orosz hatóságok állítása szerint” formában szerepelhetnek, tényként nem.

A nemzetközi kiberbiztonsági szakirodalomban hírhedt csoportok, mint a Sandworm (amerikai igazságügyi azonosítás szerint az orosz katonai hírszerzés, a GRU 74455-ös egységéhez köthető) vagy a Conti zsarolóvírus-csoport (Szentpéterváron székelő bűnszervezet), kivétel nélkül orosz, nem ukrán eredetűek. A „posztszovjet térség a hackerek hazája” elképzelés eredete a szovjet matematika-oktatás magas színvonalára és a 90-es évek gazdasági összeomlására vezethető vissza, ám a The Moscow Times egy elemzése kifejezetten „városi legendának” nevezi az elképzelést, hangsúlyozva, hogy ez egy valóságban gyökerező, de erősen túlhajtott mítosz.

Mit mond Moszkva — és miért kell ezt óvatosan kezelni

Oroszország saját narratívájában rendszeresen a legsúlyosabb kifejezésekkel jellemzi az ukrán hírszerzést: Marija Zaharova külügyi szóvivő már 2022 októberében kifejtette, hogy „az SZBU módszerei egyre inkább az ISIS-re és az al-Kaidára hasonlítanak”, miután az SZBU körözési listára tett közel 700 magas rangú orosz tisztviselőt. Az ilyen megfogalmazások egy hadviselő fél saját kommunikációs céljait szolgálják — a hazai közönség felé indokolják a frontveszteségeket, és nemzetközileg próbálják delegitimálni az ellenfelet —, ezért a cikkben csak „Moszkva szerint” formában idézhetők, tényként nem.

Belső feszültségek és kritikus hangok

Az ukrán hírszerzés megítélése sem egyértelműen pozitív minden szemszögből. 2026 szeptemberében a Washington Examiner arról tudósított, hogy az SZBU és a HUR emberei egy vita során egymásra lőttek egy HUR alá rendelt formáció parancsnokhelyettesének SZBU általi letartóztatása kapcsán. Egy korábbi SZBU-tisztviselő szerint egyes, középszintű propagandisták elleni akciókat inkább a politikai vezetés tetszésének elnyerése, mint konkrét hadi haszon motivált. Egy amerikai State Department-elemző pedig a Dugina halálát okozó merényletet „bosszúnak, nem stratégiának” nevezte egy névtelen nyilatkozatban — vagyis a legmerészebb akciók sem aratnak egyöntetű elismerést még a nyugati partnerek körében sem.

Nyelvi beszivárgás és az orosz elhárítás mérlege

Felvetődik az a magyarázat is, hogy az ukrán ügynökök azért tudnak könnyebben mélyen beszivárogni Oroszországba, mert oroszul beszélnek és kulturálisan könnyen asszimilálódnak. Ennek van valóságalapja: a közös nyelv és kultúra tényleg megkönnyítheti, hogy egy ukrán ügynök felismerhetetlenül mozogjon Oroszországban, és ez logikus magyarázó tényező azoknál a mélységi akcióknál (Kirillov, Moszkalik, a Kercsi-híd), amelyeket orosz területen, orosz közreműködők bevonásával hajtottak végre. Ellen ellenére az orosz FSZB rendszeresen jelent be letartóztatásokat és likvidálásokat állítólagos ukrán ügynökök/szabotőrök ellen. 2026 elején két férfit fogtak el Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylet-kísérlet gyanújával — a GRU első helyettes vezetőjét 2026 februárjában meglőtték, de túlélte, kritikus állapotban megműtötték —, a gyanúsítottak a hatóságok szerint bevallották az SZBU megbízását; Darja Trepovát, aki a 2023-as Tatarszkij-robbantásban vett részt, orosz bíróság 27 év börtönre ítélte (az ügyészség 28 évet kért). Az orosz elhárítás tehát messze nem tehetetlen az ukrán hírszerzéssel szemben — csak éppen, mint minden ország titkosszolgálata, nem tud mindent előre megakadályozni; ez nem kifejezetten ukrán-specifikus „rés”, hanem az, hogy semmilyen elhárítás nem száz százalékosan hatékony.

Az Egyesült Államok területén feltételezett ukrán hírszerzési tevékenységre nem találtunk hiteles, megerősített esetet: egy francia volt hírszerzési tisztviselő 2026 januárjában egy, állítólag Ukrajna által az amerikai–orosz szivárgások kiszűrésére futtatott „csapda-operációról” beszélt, de ezt ő maga is pontosította puszta gyanúra, Kijev pedig félretájékoztatásnak nevezte — független megerősítés nincs. Egy fordított, de tanulságos eset: Lengyelországban 2026 novemberében két, elsőre „ukrán ügynöknek” gyanított férfit fogtak el gyújtogatás ügyében, a lengyel hatóságok szerint azonban valójában orosz hírszerzésnek dolgoztak, és szándékosan próbálták a felelősséget Ukrajnára hárítani — ami arra is figyelmeztet, hogy egy „ukrán ügynöknek” tulajdonított eset nem mindig az, aminek elsőre látszik.

Összességében: a nyugati, elsősorban amerikai támogatás ténye és az ukrán hírszerzés egyre merészebb, dokumentált akciói valósak és jól alátámasztottak, és nyugati szakértői/tisztviselői körökben tényleg felbukkan a Moszaddal való összehasonlítás.

Folytatjuk...