Ursula von der Leyen bizottsági elnök közleményében azt írta:

Magyarország fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítése és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében.

Az összeg egy nagyobb, összesen 16,4 milliárd eurós, korábban befagyasztott helyreállítási és kohéziós forráscsomag része, amelynek felszabadítását az EU még májusban helyezte kilátásba, miután Magyarország új kormánya megkezdte a szükséges reformok végrehajtását.

A Bizottság emellett bejelentette, hogy újra megnyitja Magyarország előtt az Erasmus+ és a Horizon Europe programokat is, vagyis a magyar diákok és kutatók ismét pályázhatnak ezekre. A javaslatot még az összes uniós tagállamnak hivatalosan jóvá kell hagynia a Tanácsban.

Az Unió 2022-ben, még az akkori Orbán-kormány idején, összesen 6,3 milliárd euró kohéziós támogatást függesztett fel Magyarországgal szemben, hivatkozva a korrupció elleni védelem hiányosságaira, összeférhetetlenségi problémákra és a közbeszerzések rendszerszintű szabálytalanságaira. Az áprilisi választásokon fölényes győzelmet arató Magyar Péter kormánya, amely májusban lépett hivatalba, kampányában ígéretet tett az Orbán-kormány idején befagyasztott uniós források feloldására.