A Reuters hírügynökség és az ukrán Szuszpilne közszolgálati televízió értesülései alapján a horvát igazságszolgáltatás múlt héten hozott határozatot Volodimir Zsuravljov kiadásáról. A férfit, akit a német hatóságok a gázvezetékek elleni támadás egyik búvárjaként azonosítottak, augusztusban fogták el egy horvátországi filmforgatáson, európai elfogatóparancs alapján. Zsuravljov minden vádat elutasít.
A Balti-tenger fenekén futó, Oroszországot Németországgal összekötő Nord Stream 1 és 2 vezetékeket 2022 szeptemberében, néhány hónappal orosz-ukrán háború kezdetét követően rongálták meg, a négy csővezetékből hármat megsemmisítve. A német nyomozók feltételezései szerint a szabotázsakciót ukrán állami szervek rendelhették meg azzal a céllal, hogy megfosszák Oroszországot az energiakereskedelemből származó bevételektől, amelyeket Moszkva a háború finanszírozására fordíthatott.
A letartóztatott férfi ügyvédje, Nyikola Katerincsuk elfogultnak és politikailag motiváltnak minősítette a bíróság múlt pénteki döntését, és bejelentette, hogy fellebbezni fognak ellene. Németország azzal indokolja joghatóságát, hogy a sérült vezetékek Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban végződnek, így a káreset hatással volt az ország energia- és belső biztonságára.
A német hatóságok egy másik gyanúsított ügyében is eljárnak. A hamburgi felső tartományi bíróság szeptember eleji tájékoztatása szerint október 14-én kezdődik a tárgyalása Szerhij Kuznyecovnak, akit a vádak szerint háborús bűncselekmény társtettesként terhel a gyanú. A német ügyészség állítása szerint a férfi hamis iratokat használt fel egy jacht bérléséhez, amellyel Rostockból kiindulva a csoport előkészítette és végrehajtotta a támadást.

















