XIV. Leó pápa csütörtök reggel magánaudiencián fogadta Magyar Péter magyar miniszterelnököt a Vatikánban - ez volt az első személyes találkozójuk. A megbeszélés után Magyar Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkárával is egyeztetett.

A Szentszék sajtóirodájának közleménye szerint a felek elégedettségüknek adtak hangot a jó kétoldalú kapcsolatok, valamint a katolikus egyház magyarországi tevékenysége miatt. A megbeszélés a magyar társadalmi-gazdasági helyzetre, valamint közös érdeklődésre számot tartó témákra összpontosított, külön kitérve az oktatás ügyére és a világ legkiszolgáltatottabb keresztény közösségeinek védelmére. A felek emellett véleményt cseréltek az aktuális nemzetközi kérdésekről is, különös tekintettel az ukrajnai és közel-keleti konfliktusokra, remélve a nemzetközi közösség nagyobb elkötelezettségét a béke előmozdítása iránt.