1787 májusa óta zajlottak a titkos tárgyalások a philadelphiai State House-ban (ma Függetlenségi Csarnok), amikor a küldöttek George Washington elnökletével végül konszenzusra jutottak a fiatal szövetségi állam jövőjét formáló alapokmányról.
A közel négy hónapos megfeszített munka eredményeként összeállított dokumentum feladata az volt, hogy felváltsa a gyenge lábakon álló konföderációs cikkelyeket, és egy stabil, mégis rugalmas kormányzati keretet biztosítson.
Az alkotmány megalkotói – köztük az „alkotmány atyjaként” emlegetett James Madison ésa már 81 éves Benjamin Franklin – olyan rendszert álmodtak meg, amely tudatosan osztja meg a hatalmat.
A történelmi évforduló ma, a 21. század közepén messze túlmutat a száraz jogtörténeten; éles aktuálpolitikai üzenettel bír. A kortárs globális politikában a demokráciák válságát látjuk: a végrehajtói hatalom túlzott terjeszkedése, a fékek és ellensúlyok intézményes leépítése, valamint a populista polarizáció világszerte próbára teszi az írott alkotmányos rendszerek ellenállóképességét.
Az 1787-es philadelphiai esemény arra emlékeztet, hogy a demokratikus intézmények nem maguktól értetődőek, hanem állandó védelmet és tudatos intézményi kultúrát igényelnek. Amikor szeptember 17-én a világ az amerikai Alkotmány napjára tekint, nem csupán egy 18. századi papírra emlékezik, hanem arra a máig érvényes felismerésre, hogy a szabad társadalmak fennmaradásának feltétele a hatalom szigorú korlátozása és az írott szabályok iránti feltétlen tisztelet.
