Amikor 1945. október 24-én hatályba lépett az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, a világ éppen a történelem legpusztítóbb háborújából lábalt ki. Több mint nyolcvan évvel később az ENSZ 193 tagállamot számlál, 11 aktív békefenntartó műveletet működtet, és folyamatosan változó geopolitikai erőviszonyok között próbálja betölteni azt a szerepet, amire létrehozták: megelőzni egy újabb világháborút. A szervezet története egyszerre a nemzetközi együttműködés legnagyobb kísérlete és a nagyhatalmi érdekek által rendszeresen lebénított intézmény krónikája.
A Nemzetek Szövetségének bukása — és a tanulságok
Az ENSZ közvetlen elődje, a Nemzetek Szövetsége 1920. január 10-én jött létre, az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer részeként. Formálisan 1946. április 19-én oszlott fel, de valójában már jóval korábban, a második világháború kitörésével elvesztette funkcióját. Bukásának okai közismertek: az Egyesült Államok szenátusa sosem ratifikálta a csatlakozását, a szervezetnek nem volt saját fegyveres ereje a döntései kikényszerítésére, sok kérdésben egyhangúságot követelt működési rendje, Németország és Japán 1933-ban, Olaszország 1937-ben kilépett, a Szovjetuniót pedig 1939-ben a finnek elleni támadása miatt zárták ki. A Nemzetek Szövetsége nem tudta megakadályozni sem Mandzsúria (1931), sem Etiópia (1935) lerohanását.
Ez a kudarc közvetlenül formálta az ENSZ tervezőinek gondolkodását: erősebb kikényszerítési mechanizmusra, a nagyhatalmak — kezdettől fogva az Egyesült Államokkal együtt — bevonására, és egy olyan szavazási rendszerre volt szükség, amely bent tartja a nagyhatalmakat a szervezetben ahelyett, hogy kilépésre ösztönözné őket. Ez utóbbiból született meg végül a vétójog.
Az Egyesült Nemzetek névadása és az Atlanti Charta
Az "Egyesült Nemzetek" (United Nations) elnevezést Franklin D. Roosevelt amerikai elnök alkotta meg, aki 1941 decemberében, a Fehér Házban tett látogatás alkalmával javasolta Winston Churchillnek, hogy a tengelyhatalmak elleni szövetségeseket így nevezzék el, az első világháborús "Társult Hatalmak" kifejezés helyett. A név első hivatalos használatára 1942. január 1-jén került sor, amikor 26 ország aláírta az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát, elkötelezve magát az előző évben, 1941. augusztus 14-én Roosevelt és Churchill által megfogalmazott Atlanti Charta elvei — köztük egy tartós nemzetközi biztonsági rendszer szükségessége — mellett.
A háború alatt több konferencia is előkészítette a talajt: az 1943 októberi Moszkvai Nyilatkozatban az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, a Szovjetunió és Kína hivatalosan elismerte egy általános nemzetközi szervezet létrehozásának szükségességét; az 1944 augusztus–októberi Dumbarton Oaks-i tárgyalásokon (Washington D.C.) a négy nagyhatalom kidolgozta a leendő szervezet alapszerkezetét, a Közgyűlést, a Biztonsági Tanácsot és a Titkárságot is beleértve — de a Biztonsági Tanács szavazási rendjéről nem sikerült megállapodni. Ezt a kérdést végül az 1945. februári jaltai konferencián oldották meg: az öt leendő állandó tag mindegyike vétójogot kapott az érdemi kérdésekben, de eljárási kérdésekben nem alkalmazható vétó — ez az úgynevezett jaltai formula, amit a kisebb hatalmak a San Franciscó-i konferencián 30–2 arányban, 15 tartózkodás mellett fogadtak el, tudva, hogy enélkül a nagyhatalmak feltehetően nem csatlakoztak volna.
A San Franciscó-i konferencia és az Alapokmány aláírása
Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Szervezetéről szóló konferencia (UNCIO) 1945. április 25. és június 26. között zajlott San Franciscóban, 50 ország mintegy 850 delegátusával — összesen, a tanácsadókkal és a titkársági stábbal együtt, mintegy 3500 fővel. Az Alapokmányt június 25-én egyhangúlag fogadták el a San Franciscó-i Operaházban, majd június 26-án 50 ország képviselője írta alá a Veterans War Memorial Building Herbst Theatre nevű termében.
Lengyelország nem tudott küldöttséget indítani a konferenciára, mert az új lengyel kormány összetétele csak túl későn vált ismertté — az ország 1945. október 15-én írta alá utólag az Alapokmányt, ezzel vált az ENSZ 51. alapító tagjává. Az Alapokmány akkor lépett hatályba, amikor Kína, Franciaország, a Szovjetunió, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a többi aláíró többsége ratifikálta azt — ez 1945. október 24-én történt meg, és azóta ez a nap az ENSZ-nap.
