Hat fő szerv — és négy kategória, amit gyakran összekevernek

Az ENSZ Alapokmánya hat, egymással egyenrangú fő szervet hoz létre: a Közgyűlést, amelyben mind a 193 tagállam egy-egy szavazattal képviselteti magát; a Biztonsági Tanácsot, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért felel; a Gazdasági és Szociális Tanácsot (ECOSOC); a Gyámsági Tanácsot, amely, miután 1994-ben Palau függetlenné válásával az utolsó gyámsági terület is önállósodott, felfüggesztette működését — nem szűnt meg, csak inaktívvá vált; a Nemzetközi Bíróságot (ICJ); és a Titkárságot, a Főtitkár vezette igazgatási apparátust.

A sajtó és a köznyelv rendszeresen összemossa ezt a hat fő szervet a tágabb "ENSZ-rendszerrel", amely valójában négy, jogilag jól elkülöníthető kategóriából áll. A programok és alapok — mint az UNICEF, az UNHCR, az UNDP vagy a Világélelmezési Program (WFP, amelynek székhelye egyébként nem New Yorkban, hanem Rómában van) — közvetlenül a Közgyűlésnek felelnek, saját irányítótestülettel rendelkeznek, de nincs önálló nemzetközi jogi személyiségük, és túlnyomórészt önkéntes felajánlásokból élnek. A szakosített intézmények ezzel szemben — hivatalosan 15 ilyen van, köztük a WHO, az UNESCO, az ILO, a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank-csoport — önálló, saját alapító okirattal rendelkező nemzetközi szervezetek, saját tagsággal és költségvetéssel, amelyeket csak egy ECOSOC-kapcsolati megállapodás köt az ENSZ-hez. Végül vannak az ENSZ-hez kapcsolódó, de attól teljesen független szervezetek, mint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vagy — a legfontosabb ilyen eset — a Nemzetközi Büntetőbíróság.

A Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Büntetőbíróság — a leggyakoribb tévesztés

A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) az ENSZ egyik fő szerve: államok közötti jogvitákat dönt el, és jogi véleményeket ad ki az ENSZ szervei számára. Az ugyancsak Hágában székelő, gyakran összekevert Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) viszont NEM ENSZ-szerv — önálló nemzetközi szervezet, amelyet az 1998-ban elfogadott, 2002-ben hatályba lépett Római Statútum hozott létre, és amely egyénekkel szemben folytat eljárást népirtás, háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények és az agresszió bűntette miatt. Míg az ICJ Statútumának minden ENSZ-tagállam automatikusan részese, a Római Statútumhoz külön kell csatlakozni — ennek jelenleg 125 állam részese, és a Biztonsági Tanács három állandó tagja, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország egyaránt kívül maradt rajta.

A Biztonsági Tanács és a vétójog

A Biztonsági Tanács 15 tagú: öt állandó taggal (Kína, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) és tíz, a Közgyűlés által kétéves, nem megismételhető mandátumra választott nem állandó taggal. Az öt állandó tag kiválasztása Roosevelt eredeti "négy rendőr" koncepciójából (USA, Egyesült Királyság, Szovjetunió, Kína) nőtt ki, Franciaország bekerülésével. Fontos és gyakran elfeledett részlet, hogy 1945 és 1971 között "Kína" helyét nem a Kínai Népköztársaság, hanem a Kínai Köztársaság (Tajvan) képviselői töltötték be — ez csak az 1971. október 25-én elfogadott 2758. számú közgyűlési határozattal változott, amely elismerte a Kínai Népköztársaság kormányát "Kína egyetlen törvényes képviselőjeként", és kiutasította a tajvani képviselőket a szervezetből. A határozat szó szerinti szövege és a hozzá tartozó szavazati arány (76 igen, 35 nem, 17 tartózkodás) nem vitatott — az viszont a mai napig élő geopolitikai kérdés, hogy a határozat rendezte-e egyúttal Tajvan nemzetközi jogi státuszát is. A Kínai Népköztársaság hivatalos álláspontja szerint igen, míg az Európai Unió és mások szerint a határozat kizárólag Kína ENSZ-képviseletéről szólt, Tajvant nem is említi — ez a vita azóta sem dőlt el.

Az Alapokmány 27. cikke szerint a Biztonsági Tanács érdemi döntéseihez kilenc tag igenlő szavazata szükséges, beleértve mind az öt állandó tag egybehangzó, vétót nem tartalmazó szavazatát — ha bármelyikük nemmel szavaz, a határozat elbukik. Eljárási kérdésekben nincs vétójog, és a tartózkodás vagy a távollét sem számít vétónak. 1945 óta a vétót többszáz alkalommal alkalmazták, elsősorban a Szovjetunió/Oroszország és az Egyesült Államok élt vele; a pontos, végleges összesített szám a különböző adatbázisok eltérő számítási módszertana miatt forrásonként jelentősen ingadozik, de minden számítás szerint messze Oroszország/a Szovjetunió használta legtöbbször, ezt követi az Egyesült Államok, majd nagyságrendekkel lemaradva az Egyesült Királyság, Franciaország és Kína — ez utóbbi kettő egyébként 1989, a Panama-ügy óta nem is élt a vétójogával.