Korea, Szuez, Kongó — a hidegháborús évek
A hidegháború alatt a Biztonsági Tanács rendszeresen lebénult a nagyhatalmi vétók miatt — de három korai válság jól mutatja, mennyire esetleges is volt ez a paralízis. 1950. június 25-én, az észak-koreai támadás után a Tanács elfogadta a 82. számú határozatot, amely elítélte a támadást — méghozzá azért, mert a Szovjetunió ekkor éppen bojkottálta az üléseket (tiltakozásul, amiért Tajvan és nem a Kínai Népköztársaság ülhetett a kínai székben), és így nem tudott vétót emelni. Ez volt az egyetlen eset a hidegháború alatt, hogy nagyszabású katonai akciót lehetett indítani az ENSZ égisze alatt egy nagyhatalmi vétó megkerülésével — de csakis azért, mert a szovjet fél stratégiai hibaként távol maradt.
1956-ban, a Szuezi-válság idején Franciaország és az Egyesült Királyság vétója bénította meg a Biztonsági Tanácsot — ekkor alkalmazták először az "Uniting for Peace" ("Egyesülve a békéért") eljárást, amellyel az ügyet a Közgyűlés elé utalták. Dag Hammarskjöld főtitkár javaslatára itt jött létre az ENSZ első fegyveres békefenntartó művelete, az UNEF, mintegy 6000 fővel. 1960–61-ben, a kongói válság idején a Biztonsági Tanács határozatot fogadott el az ONUC békefenntartó erő felállításáról, miután a gazdag Katanga tartomány elszakadási kísérletét belga, francia és brit érdekek is támogatták; Patrice Lumumba kongói miniszterelnököt és munkatársait 1961 januárjában Katangába szállították, ahol életüket vesztették.
Maga Hammarskjöld is a kongói válsághoz kapcsolódó közvetítői küldetés során halt meg: az őt szállító charterelt gép 1961. szeptember 17-ről 18-ra virradó éjjel lezuhant a mai Zambia területén, Ndola közelében. A halálának pontos okát vizsgáló korabeli brit vizsgálatok pilótahibát valószínűsítettek, az ENSZ saját, 1962-es hivatalos vizsgálata viszont nyitva hagyta a szabotázs lehetőségét is, és 2007–2012 között előkerült új zambiai tanúvallomások alapján több szakértői testület új vizsgálat megnyitását szorgalmazta. A halál oka a mai napig hivatalosan tisztázatlan, vitatott kérdés.
A tagság növekedése
Az 51 alapító tagállamtól kezdve az ENSZ tagsága a dekolonizációs hullámmal robbanásszerűen nőtt: 1960-ra, "Afrika évében" — amikor 17 új afrikai állam nyert függetlenséget — már 99 tagállam volt, 1984-re (Brunei csatlakozásával) 159. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után újabb tagfelvételi hullám következett: 1991-ben 166, 1992-ben már 179 tagállam volt, ekkor csatlakoztak egyebek mellett a volt szovjet tagköztársaságok és a szétváló Jugoszlávia utódállamai. A jelenlegi, 193 fős taglétszámot az ENSZ 2011. július 14-én érte el, Dél-Szudán csatlakozásával — ez azóta nem változott.
Oroszország ENSZ-tagsága önmagában is érdekes jogtörténeti eset: amikor a Szovjetunió 1991 végén felbomlott, Borisz Jelcin orosz elnök 1991. december 24-i levelében arról tájékoztatta az ENSZ főtitkárát, hogy Oroszország folytatja a Szovjetunió tagságát a Biztonsági Tanácsban és minden más ENSZ-szervben, ideértve a vétójogot is. Ez gyakorlati, a FÁK többi tagállama által is támogatott, konszenzusos átvétel volt — nem egy formális ENSZ tagfelvételi eljárás —, és bár az Alapokmány nem tartalmaz explicit jogutódlási mechanizmust egy állandó BT-helyre, a lépés ellenállás nélkül, zökkenőmentesen ment végbe, és azóta is ez az elfogadott állapot.
