A mai belváros helyén már a kelták is éltek, de a település igazi kezdete a római Vindobonához köthető: Traianus császár alatt, a 2. század elején épült ki a fallal védett légióstábor, amelyben — a rá vonatkozó régészeti bizonyítékok szerint — végül a Legio X Gemina rendezkedett be egészen az 5. századig. A hagyomány szerint itt halt meg 180-ban Marcus Aurelius császár egy Duna menti hadjárat idején, bár ezt a történettudomány máig vitatja: egy ókori forrás a szerbiai Sirmiumot nevezi meg helyette, így ezt inkább hagyományként, mint megerősített tényként érdemes kezelni.
A középkorban a Babenberg-dinasztia tette Béccsé a várost: II. Henrik herceg 1155-56 körül ide helyezte székhelyét, 1221-ben pedig a település városjogot kapott. A Babenbergek 1246-os kihalása után, 1278-ban I. (Habsburg) Rudolf győzte le és ölte meg II. Ottokár cseh királyt a morvamezei csatában — ezzel Ausztria, Béccsel együtt, Habsburg-kézre került, és több mint 600 évig ott is maradt. 1804-ben II. Ferenc felvette az "Ausztria császára" címet, Bécs pedig az Osztrák Császárság, majd 1867-től — a Magyarországgal kötött kiegyezés nyomán — az Osztrák–Magyar Monarchia egyik (Budapest melletti) fővárosa lett.
Két török ostrom és egy kitalált legenda
Bécs stratégiai fontosságát jól mutatja, hogy kétszer is oszmán ostromot állt ki. 1529-ben I. Szulejmán szultán több mint százezres serege mindössze 21 ezer védővel szemben sem tudta bevenni a várost — a kudarc megállította az oszmán terjeszkedést Közép-Európa felé. 1683-ban Kara Musztafa nagyvezír újabb ostroma már közvetlenül fenyegette a várost, míg III. János Sobieski lengyel király vezetésével egy egyesített lengyel–osztrák–német sereg, egy 18 ezer lovasból álló roham élén, szeptember 12-én fel nem mentette azt — ez a nap az oszmán–európai háborúk fordulópontjának számít.
Az 1683-as ostromhoz kötődik Bécs egyik legismertebb, ám bizonyítottan kitalált legendája is: eszerint egy Georg Kolschitzky (lengyelesen Jerzy Franciszek Kulczycki) nevű hadikém a visszavonuló törökök hátrahagyott kávézsákjaiból nyitotta volna meg a város első kávéházát. A történetet valójában egy Gottfried Uhlich nevű szerző eszelte ki 1783-ban, jóval az események után — ezt Karl Teply osztrák történész tárta fel 1980-ban. A valódi első bécsi kávéházat egy Diodato nevű, örmény származású udvari kém nyitotta meg. A bécsi kávéházkultúra ettől még valódi és egyedülálló: 2011 óta az UNESCO szellemi kulturális örökségének része.
A Ringstraße és egy birodalom zsugorodása
1857-ben Ferenc József elrendelte a középkori városfalak lebontását, helyükön egy 57 méter széles, mintegy öt kilométer hosszú körsugárút, a Ringstraße kiépítését — ezen a tengelyen épült fel a Staatsoper (1869), a Parlament, a Rathaus, a Burgtheater és a Kunsthistorisches Museum, teljesen átformálva a város arculatát. 1910-re Bécs, a Monarchia fővárosaként, a világ ötödik legnagyobb városa volt, mintegy 2 millió lakossal.
Hugo Breitner pénzügyi tanácsnok progresszív luxusadóiból (köztük egy lakásépítési adóból) finanszírozva a városvezetés 1934-ig mintegy 65 ezer önkormányzati lakást épített, közel 400 lakóházban — ezzel a lakosság tizedét, mintegy 200 ezer embert költöztetett új otthonba. A korszak szimbóluma a Karl Ehn tervezte Karl-Marx-Hof (1927-1930): az 1100 méter hosszú, 1382 lakásos épület mosodákkal, óvodákkal és orvosi rendelővel is rendelkezett. A program 1934. február 12-15-én ért véget, amikor a Dollfuß-kormány és a Heimwehr milíciák leverték a szociáldemokrata Schutzbund-felkelést, betiltották a pártot és a szakszervezeteket. Az örökség azonban túlélte a politikai bukást: a Stadt Wien saját adatai szerint ma is a bécsiek mintegy fele — közel félmillió ember — él önkormányzati vagy önkormányzati támogatású lakásban, ezzel Bécs Európa legnagyobb önkormányzati bérbeadója.
