A Shahedtől a Geran-5-ig: a legrészletesebben dokumentált fejlődési ív
A legalaposabban dokumentált — és a háború legmeghatározóbb egyedi drónfejlesztési íve — az iráni eredetű Shahed-136, orosz nevén Geran-2 története, amelyet a CSIS amerikai külpolitikai kutatóintézet 2026. szeptember 4-i, Kateryna Bondar és Nicole Errera jegyezte elemzése dolgozott fel a legrészletesebben. Oroszország 2022 augusztusában szerezte meg iráni licenc alapján a tervrajzot, és már szeptemberben bevetette Ukrajna ellen: az eredeti változat kb. 240 km/órás sebességű, dugattyús motoros, 53,5 kilogrammos robbanófejű eszköz volt. 2023-ban megjelentek a honosított (Geran-Ы, Geran-К) változatok, csökkentve az iráni importfüggőséget, majd 2024 januárjában az első sugárhajtású altípus, még iráni tervek alapján. 2025-től Oroszország saját gyártásba állította a sugárhajtású Geran-3-at kínai turbójet hajtóművel, kb. 480 km/órás sebességgel — ennek gyártását 2026 augusztusában leállították, áttérve a Geran-4-re (kb. 500 km/h) és a teljesen új, cirkálórakéta-szerű Geran-5-re, amely kb. 600 km/órás csúcssebességet és mintegy 950-1000 kilométeres hatótávot ér el. A Geran-5-öt hivatalosan a 2026. május 9-i moszkvai győzelemnapi felvonuláson mutatták be először.
A robbanófej az eredeti 53,5 kilogrammos páncéltörő töltettől a 2025-re megjelenő, 90 kilogrammos kumulatív-repesz változatig, majd 2025 végére páros, egymásra rakott, összesen kb. 104 kilogrammos robbanófejekig fejlődött. A navigációs rendszer is folyamatos versenyt vív az ukrán GPS-zavarással: az eredeti 4-elemes iráni antennától a 2025 végi 12-16 elemes orosz modulig, míg a kommunikáció egy rögtönzött, szárnyra ragasztott 4G-modemtől jutott el a 2025 nyarára megjelenő, valós idejű távvezérlést lehetővé tevő kínai mesh-rádiós rendszerig. A gyártási ütem is drámaian nőtt: a CSIS szerint egy 2025. október 15-én lelőtt drón műholdas vevőegységét mindössze egy héttel korábban szerelték be. A havi bevetési szám 2023 februárjának kb. 45 darabjáról 2025 februárjára közel 3900 darabra nőtt — közel százszoros növekedés két év alatt —, majd 2025 júniusában (rekordhónap) elérte az 5300-5400 darabot.
Az elfogási arány alakulása is jól mutatja a fegyverkezési versenyt: 2024 februárban 77, májusban már 97 százalék volt, 2024 augusztus és 2025 február között stabilan 94-97 százalékon állt, majd 2025 május-júniusban 82-86 százalékra csökkent. 2026-ban, a sugárhajtású altípusok térnyerésével az összesített arány 87-92 százalék körül mozog, egyes napi mélypontokon 79 százalékig süllyedve — de kifejezetten a sugárhajtású Geranokra vetítve, az ukrán légierő szóvivője szerint, az elfogási arány ennél is jóval alacsonyabb, csak kb. 60 százalék körüli. A két szám nem mond ellent egymásnak, csak eltérő nevezőre vonatkozik: a hagyományos, propelleres Geran-2 elleni védekezés továbbra is rendkívül hatékony, a jóval gyorsabb sugárhajtású változatok ellen viszont az olcsó, 150-250 km/órás ukrán elfogó-drónok jelentős hátrányban vannak. Danylo Shynhelskyi, a Come Back Alive alapítvány Dronefall projektjének munkatársa szerint jelenleg "nincs olyan eszköz, amely nagy tömegben és biztonsággal el tudná fogni őket" — Ukrajna 2026 augusztus 21-én állította hadrendbe az "Alexa Spatium" nevű, kifejezetten erre a célra fejlesztett elfogó drónt; a fejlesztés folytatódik, Zelenszkij szeptember 15-én sikeres, de még finomítás alatt álló tesztről számolt be. A szeptember 19-i, SZBU által nyilvánosságra hozott lelövésnél a bevetett elfogó típusát a hatóságok nem nevezték meg. Szerhij Zgurec, a Defense Express elemzője szerint a sugárhajtású Geranok elterjedése "semmivé teszi az addig elért eredményeket" a légvédelemben, és akár fél évbe is telhet egy hatékony ellenlépés kifejlesztése.
A drónok eközben stratégiai fegyverré is váltak: az ukrán Liutyi, Flamingo, Palianytsia és FP-1 típusú, gyakran inkább rakéta-drón hibridnek tekinthető eszközök rendszeresen csapnak le orosz olajfinomítókra és hadiipari üzemekre több száz kilométeres mélységben. A 2026. szeptember 20-i, Zelenszkij által is megerősített csapás a moszkvai Kapotnya kerületi olajfinomítót érte, amely a moszkvai régió kőolajtermék-igényének mintegy 40 százalékát adja — ezek a csapások időszakosan az orosz finomítói kapacitás jelentős részét ütötték ki, hozzájárulva a belföldi üzemanyaghiányhoz.
