Felelősség a védelemért — és a líbiai tanulság
2005-ben az ENSZ Világ Csúcstalálkozóján a tagállamok egyhangúlag elfogadták a "felelősség a védelemért" (Responsibility to Protect, R2P) elvét: eszerint minden államnak felelőssége van megvédeni saját lakosságát a népirtástól, háborús bűnöktől, etnikai tisztogatástól és emberiesség elleni bűnöktől, és ha egy állam ezt nyilvánvalóan elmulasztja, a nemzetközi közösség — végső esetben a Biztonsági Tanácson keresztül — kollektív fellépésre kész. Az elv első nagy gyakorlati alkalmazására 2011-ben, Líbiában került sor: a Tanács 1973. számú határozata polgárvédelmi célú "minden szükséges intézkedést" és repülési tilalmi zónát engedélyezett, öt tartózkodás (köztük Oroszország és Kína) mellett. A NATO-vezette hadműveletet azonban sokan úgy értékelték, hogy messze túllépett a polgárvédelmi mandátumon, és gyakorlatilag rezsimváltó akcióvá vált — Oroszország és Kína úgy érezte, becsapták őket a szavazáskor. Ez a tapasztalat közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a két ország a szíriai polgárháború kapcsán — amely 2011 márciusában kezdődött — sorra, ismételten vétózta meg az Aszad-rezsimet elítélő határozati tervezeteket, gyakorlatilag lebénítva a Tanácsot egy olyan konfliktusban, amely 2015-re már több százezer halálos áldozatot követelt és milliós menekülthullámot indított el.
A 2000 és 2015 közötti Millenniumi Fejlesztési Célok időszaka a fejlesztéspolitika terén ugyanakkor valódi eredményeket hozott: a szélsőséges szegénységben élők száma 1,9 milliárdról 836 millióra csökkent, és több más mutató (gyermekhalandóság, anyai halálozás, ivóvízhez való hozzáférés) is jelentősen javult — bár nem minden kitűzött célt sikerült elérni a határidőre.
A Fenntartható Fejlődési Célok — félúton, lemaradva
A Millenniumi Célok utódjaként 2015 szeptemberében fogadták el a 17 Fenntartható Fejlődési Célt (SDG), 2030-as határidővel. A legfrissebb, 2026 júliusában közzétett hivatalos ENSZ-jelentés szerint a 139 mérhető részcélból mindössze 36 százalék halad jó úton vagy mérsékelt ütemben, 49 százalék túl lassan, 15 százalék pedig a 2015-ös szint alá regresszált. A jelentés egyszerre számol be tényleges eredményekről — közel egymilliárd ember jutott biztonságos ivóvízhez 2015 óta, a HIV-fertőzések száma 30 százalékkal esett — és súlyos visszalépésekről: a fejlesztési támogatás 2025-ben minden idők legnagyobb egyéves csökkenését, 23,1 százalékot szenvedte el, miközben a célok eléréséhez évi mintegy 4000 milliárd dolláros finanszírozási hiány tátong.
