A polgárháború hosszú ostroma
A Második Spanyol Köztársaság 1931. április 14-i kikiáltása után öt évvel, 1936. július 17-18-án Francisco Franco tábornok és társai katonai felkelést indítottak a köztársasági kormány ellen — ezzel kitört a spanyol polgárháború, amelynek Madrid a háború csaknem teljes időtartama alatt, 1936 novemberétől 1939 márciusáig frontvárosa maradt. A főváros védelmét José Miaja tábornok és a Madridi Védelmi Tanács szervezte, a Nemzetközi Brigádok önkéntesei pedig 1936 novemberében érkeztek meg — ekkor hangzott el a háború egyik leghíresebb jelmondata, a "No pasarán!" ("Nem fognak átjutni!"), amit Dolores Ibárruri kommunista politikus mondott már július közepén, de igazán a novemberi véres harcok idején vált szimbólummá. Az Egyetemi Városban (Ciudad Universitaria) vívott, rendkívül kemény novemberi csatában a köztársasági erők végül megállították Franco Afrikai Hadseregét, amelyet a csatában Varela tábornok vezetett — ez volt a háború első momentuma, amikor a nacionalista előrenyomulást sikerült feltartóztatni.
Madridot 1936 és 1937 között a német Condor Légió és az olasz légierő rendszeresen bombázta, a Gran Vía épületei súlyos károkat szenvedtek — fontos ugyanakkor tisztázni, hogy ez nem azonos a jóval híresebb guernicai bombázással, ami egy másik, baszkföldi városban, 1937 áprilisában történt, és elsősorban Picasso festménye miatt vált a modern kori civil bombázás jelképévé. A polgárháború erőszakának ugyanakkor mindkét oldalon voltak áldozatai: Madrid ostroma alatt, 1936 november-decemberében köztársasági hatóságok is kivégeztek — a becslések szerint mintegy 1000-3000, a legszélsőségesebb becslések szerint akár 12 000 — politikai foglyot Paracuellos del Jarama környékén, attól tartva, hogy azok belülről veszélyeztetnék a város védelmét. A háború végül 1939. március 28-án ért véget Madrid elestével, ezt követően a Franco-rezsim évekig tartó, szigorú megtorlást vezetett be — a történészi becslések 50 ezertől 400 ezerig terjedő tartományban mozognak az országos áldozatszámot illetően, miközben Madridban egy kortárs olasz diplomáciai forrás szerint a főváros eleste utáni hetekben naponta 200-250 kivégzés történt. A negyvenes évek éhínséggel teli éveit Franco önellátó gazdaságpolitikája okozta, becslések szerint mintegy 200 ezer halálos áldozattal országosan.
A demokrácia visszatérése
Franco 1975-ös halála után Juan Carlos király vezetésével indult meg a demokratikus átmenet, amelynek egyik záró akkordja az 1978-as, ma is hatályos alkotmány volt — ez is rögzíti, hogy "az állam fővárosa Madrid városa", megerősítve (de nem elsőként kimondva) azt, amit jogi értelemben már az 1931-es köztársasági alkotmány is tartalmazott. Az átmenet nem volt zökkenőmentes: 1981. február 23-án Antonio Tejero alezredes mintegy kétszáz fegyveressel rontott be a parlament üléstermébe egy sikertelen puccskísérlet keretében — a lázadást végül a hadsereg többi részének kitartása és Juan Carlos király egyértelmű, tévében is bejelentett elutasítása fojtotta el. Az évtized másik arca a "La Movida Madrileña" volt: a diktatúra utáni kulturális szabadság-élmény, amelynek egyik legismertebb alakja a fiatal Pedro Almodóvar volt.
2004.március 11-én négy elővárosi vonatot robbantottak fel iszlamista terroristák Madrid reggeli csúcsforgalmában — a végleges, korrigált hivatalos mérleg szerint 193 ember (a 2014-ben, tíz évi kóma után elhunyt egy áldozattal együtt) vesztette életét, 1857-en megsebesültek. A merénylet, ami három nappal az általános választások előtt történt, jelentős szerepet játszott abban, hogy a kormányzó párt váratlanul elveszítette a választást. Ma Madrid lakossága a legfrissebb hivatalos adat szerint 3,4 millió fő körül van, 604 négyzetkilométeren, míg a tágabb Madridi Autonóm Közösség népessége már meghaladja a 7,1 milliót. A jelenlegi polgármester, José Luis Martínez-Almeida (Néppárt) 2019 óta tölti be a tisztséget, és jelezte, hogy 2027-ben újra indul. Madrid ma Spanyolország gazdasági (a Bolsa de Madrid tőzsdével), sport- (a Real Madrid és az Atlético Madrid rivalizálásával) és kulturális központja — utóbbit jól jelzi a Prado, a Reina Sofía és a Thyssen-Bornemisza múzeumokból álló, egymáshoz alig pár száz méterre eső "aranyháromszög", amely a világ egyik legsűrűbb művészeti negyede.
