A Szovjetunió utolsó napjai Moszkvában
1991.augusztus 19-21-én a szovjet vezetés konzervatív szárnya puccsot kísérelt meg Mihail Gorbacsov ellen, akit krími nyaralójában tartottak fogva. Borisz Jelcin, az orosz köztársasági elnök a moszkvai Fehér Ház köré szerveződő ellenállás élére állt, és felmászva egy odavezényelt tankra szólította ellenállásra a katonákat és a lakosságot. A puccs három nap alatt összeomlott, a tényleges hatalom pedig Jelcinre szállt. 1991. december 25-én este Gorbacsov lemondott szovjet elnöki posztjáról, a Kreml fölött levonták a szovjet zászlót, helyére az orosz trikolórt húzták fel — a Szovjetunió hivatalos felbomlásáról másnap döntöttek. Fontos pontosítás: Moszkva ekkor nem „vált” fővárossá, hiszen már korábban is az volt — csupán jogfolytonosan az önállósult Oroszországi Föderáció fővárosa maradt.
Amikor a hadsereg saját fővárosára lőtt
1993. őszén alkotmányos válság robbant ki Jelcin elnök és a Legfelsőbb Tanács között: Jelcin szeptember 21-én rendelettel feloszlatta a parlamentet, amely válaszul megfosztotta őt elnöki posztjától. Október 3-4-én parlamenthű fegyveres csoportok megpróbálták elfoglalni a moszkvai polgármesteri hivatalt és a tévéközpontot, Jelcin pedig parancsot adott, hogy a hadsereg harckocsikkal lőjön a Fehér Házra, majd különleges egységek rohanták meg az épületet. Az áldozatok száma vitatott: a hivatalos ügyészségi vizsgálat 147 halottról és 437 sebesültről számolt be, más hivatalos összesítések 187 halottat említenek, míg nem hivatalos becslések akár 1500 áldozatról is szóltak. Ez maradt a modern Oroszország egyetlen fegyveres belpolitikai konfliktusa a fővárosban, és Jelcin hatalmának megszilárdulásához, valamint az 1993 decemberében elfogadott új alkotmányhoz vezetett.
Oligarchák kora és Putyin felemelkedése
A 90-es évek gyors, sokszor átláthatatlan privatizációja lehetővé tette, hogy egy szűk kör — köztük olyan nevek, mint Abramovics, Hodorkovszkij, Berezovszkij vagy Potanyin — töredékáron szerezzen meg jelentős állami vagyonelemeket, miközben a jogállamiság gyakorlatilag nem működött, és Moszkva a bűnözési statisztikák szerint az évtized egyik legveszélyesebb nagyvárosává vált. A fordulatot Vlagyimir Putyin hozta: 1999 végén miniszterelnök, majd Jelcin decemberi lemondása után megbízott elnök, 2000 márciusában pedig megválasztott elnök lett. Elnöksége alatt indult meg a fokozatos állami központosítás és az oligarchák egy részének (köztük Hodorkovszkij) félreállítása.
Felhőkarcolók a folyóparton
A 2000-es években a Moszkva folyó partján felépült Moszkva City (Moscow International Business Center) Európa egyik legmagasabb toronyépület-együttesévé vált — a 2017-ben elkészült Federation Tower 373,7 méterével rövid ideig, egészen a szentpétervári Lahta Center átadásáig, Európa legmagasabb épülete volt.
A „hótakaró-forradalom”
A 2011. december 4-i Duma-választás körül 1100-nál is több hivatalos szabálytalansági bejelentés érkezett, amiből a választási bizottság mindössze alig több mint egy tizedet ismert el megalapozottnak. A választási csalások elleni tiltakozásból a Szovjetunió összeomlása óta legnagyobb moszkvai tüntetéshullám bontakozott ki: a december 10-i Bolotnaja téri és a december 24-i Szaharov sugárúti demonstrációkon (a becslések szerint) több tízezren, a 2012. februári, mínusz 20 fokos hidegben tartott tüntetésen pedig a becslések felső határa szerint akár 160 ezren is részt vehettek. A mozgalmat a résztvevők gyakran „hótakaró-forradalomnak” nevezték.
Moszkva ma: terület, lakosság, polgármester
Moszkva több mint a duplájára, 1091 négyzetkilométerről 2511 négyzetkilométerre növelte hivatalos közigazgatási területét — ezzel vált Európa legnagyobb kiterjedésű városává. A friss becslések szerint a város lakossága 13,3-13,4 millió fő körül alakul, a tágabb agglomerációé pedig 19-22 millió fő közé tehető (a pontos szám a számítási módszertantól függ). Népesség szerinti city proper-összevetésben Isztambul (kb. 15,7 millió fő) valamivel megelőzi Moszkvát — Isztambul azonban részben Ázsiában fekvő, transzkontinentális város, és nem főváros (ez a cím 1923 óta Ankarát illeti), ezért Moszkva jogosan viseli „Európa legnagyobb fővárosa” címet. A várost jelenleg is Szergej Szobjanyin vezeti polgármesterként, aki 2010 októbere óta tölti be ezt a posztot, és azóta több választáson (2013, 2018, 2023) is megerősítették pozíciójában.
A háború árnyékában
2022 februárja óta Moszkva ismétlődően ukrán drónok célpontjává vált — ez korábban elképzelhetetlen volt egy nukleáris nagyhatalom fővárosában, és tartósan megváltoztatta a város biztonsági percepcióját. A jelenség évek óta tartó, dokumentált tényét és történelmi rendkívüliségét érdemes rögzíteni anélkül, hogy egy hosszú távra szánt történeti összefoglaló a legfrissebb heti fejlemények szintjén próbálná követni az eseményeket.
Tévhitek Moszkváról
Érdemes néhány elterjedt tévhitet is eloszlatni.
„Moszkva mindig is Oroszország fővárosa volt” — ez, mint láttuk, több mint két évszázadnyi szentpétervári fővárosi korszak miatt pontatlan.
A Kreml nem egyetlen épület vagy palota, hanem egy közel 28 hektáros, megerődített komplexum öt palotával és négy székesegyházzal — és a „kreml” egyébként köznév is az orosz várostörténetben, más orosz városoknak (Kazany, Novgorod, Szmolenszk) is van saját kremlje.
A Szent Bazil-székesegyház nem a Kreml része, hanem attól különálló épület a Vörös téren, bár az UNESCO világörökségi listája közösen kezeli őket. A Vörös tér neve sem a kommunizmushoz vagy a vörös színhez kötődik: az óorosz „krasznaja” szó eredetileg „szépet” jelentett, és a tér már a 17. század óta viseli ezt a nevet, jóval a szovjet korszak előttről.
Ezzel a Moszkva-portréval zárul a Világmonitor „Európa legnagyobb fővárosai” sorozata, amely Varsótól Minszken, Bécsen, Párizson, Rómán, Kijeven, Madridon, Berlinen és Londonon át jutott el a rangsor csúcsára — egy olyan városig, amely a saját birodalmán belül is kétszer veszítette el, majd szerezte vissza a fővárosi rangját.
