Az első világháború és a két háború közötti évek

Az első világháborúban 1914 szeptemberében a németek Párizs közelébe értek; a hírhedt marne-i taxik — mintegy 600 rekvirált taxi, amely körülbelül négyezer katonát szállított a frontra — mai történészi konszenzus szerint katonai szempontból marginális jelentőségű volt (a 6. hadsereg 150 ezer katonájának túlnyomó része vasúton érkezett), inkább morális és propagandisztikus hatása volt jelentős.

Egy gyakori tévesztés, hogy Párizs első világháborús ágyúzását a "Big Bertha"-nak tulajdonítják — valójában az soha nem lőtte a várost, az 1918-as támadást egy különálló fegyver, a "Párizsi Ágyú" végezte. A két világháború között a nemzetközi művészvilág fókusza Montparnasse-ra tevődött át, ahol Picasso, Hemingway, Joyce és mások alkották a "Les Années Folles" korszakát.

Megszállás, felszabadulás és a háború utáni évek

1940.június 14-én a német csapatok harc nélkül vonultak be Párizsba, miután a kormány néhány nappal korábban nyílt várossá nyilvánította a fővárost, hogy elkerülje pusztulását.

A megszállás négy évig tartott; 1942. július 16–17-én a francia rendőrség 13 152 zsidót — köztük 4115 gyermeket — hurcolt el a Vel' d'Hiv-razzia során, akiket a Vélodrome d'Hiver-be zártak, majd Auschwitzba deportáltak.

A felszabadítás 1944. augusztus 19–25. között zajlott, amerikai és francia csapatok, valamint az ellenállás közös akciójaként — de Gaulle utólagos, sokat idézett kijelentése, hogy Párizs "felszabadította magát", elhallgatja a szövetséges (elsősorban amerikai) katonai közreműködést.

A német parancsnok, Dietrich von Choltitz augusztus 25-én adta meg magát; a népszerű elbeszélés szerint ő szegte meg Hitler parancsát, amely Párizs lerombolását követelte volna, a történészek szerint azonban ez jórészt von Choltitz saját, utólagos önigazolása — valószínűbb, hogy egyszerűen nem maradt ideje és eszköze a parancs végrehajtására a gyors szövetséges előrenyomulás miatt. De Gaulle győzelmi felvonulása augusztus 26-án zajlott.

Az első világháború után Párizs lakossága 1921-ben érte el történelmi csúcsát (2 906 472 fő a szűken vett, 20 kerületes városban), majd — a szuburbanizáció, a dezindusztrializáció és az emelkedő lakhatási költségek miatt — tartósan csökkeni kezdett, különösen meredeken 1962 és 1975 között. 1968 májusában diáktüntetésekből induló mozgalom Franciaország történetének legnagyobb általános sztrájkjává nőtte ki magát, mintegy 10 millió munkással.