A 14. század közepén az angol csapatok Edward walesi herceg – ismertebb nevén a Fekete Herceg – vezetésével behatoltak Franciaország területére. Az 1356 szeptemberének közepén lezajlott manőverek során a létszámhátrányban lévő angol-gascon sereg igyekezett elkerülni a nyílt ütközetet a túlerőben lévő királyi erők elől, ám Poitiers mellett a francia uralkodó, II. János utolérte őket.

 

A csatát megelőzően még pápai közvetítéssel békét próbáltak kötni a felek: a Fekete Herceg komoly területi és anyagi koncessziókat, valamint hosszú távú fegyverszünetet ajánlott fel a megmenekülés érdekében, ám a francia udvar túlzott magabiztossága minden kompromisszumot elsöpört. II. János teljes győzelmet akart, és a herceg megalázó megadását, valamint túszul ejtését követelte.

A szeptember 19-i reggelen az angolok mesterien rendezkedtek be a védelemre. Egy jól megválasztott, szűk, sövényekkel és dombokkal határolt terepen ásták be magukat, ahol a lovasrohamok érvényesülni nem tudtak, a halálos pontosságú angol és walesi hosszú íjászok pedig folyamatos alatt tartották a közeledőket.

A francia rohamok kudarcba fulladtak

A francia nehézlovasság fejetlen és fegyelmezetlen rohamai kudarcba fulladtak a zárt alakzatok és a nyílzáporok tüzében. A harc végére a francia sereg teljesen felbomlott, a király pedig – dacolva a veszéllyel – a fia oldalán harcolva végül az ellenség fogságába esett.

A poitiers-i katasztrófa válságba taszította Franciaországot: az ország vezető nélkül maradt, a nemesség tekintélye porba hullott, a belső társadalmi lázadások pedig káoszba taszították a királyságot. Ez a történelmi fordulópont ékesen bizonyította, hogy a merev dogmákhoz való ragaszkodás, a valóságot figyelmen kívül hagyó dölyf és a hibás helyzetfelismerés a legmagasabb szinten végzetes államvezetői bukáshoz vezethet.

A 1356-os nap emlékeztet arra, hogy a hatalmi egyensúly nem állandó, és a stratégiai tévedések ára a történelemben mindmáig megdöbbentően magas.