A nyilatkozat a NAÜ bécsi székhelyén tartott, 70. rendes közgyűlése idején jelent meg, ahol a testület aggodalmát fejezte ki Phenjan bővülő nukleáris kapacitása miatt, és arra szólította fel az országot, hogy „teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon” mondjon le atomfegyver-programjáról, összhangban az atomsorompó-szerződésben (NPT) vállalt kötelezettségeivel.
Észak-Korea azonnal reagált
Kim Jodzsong a phenjani állami hírügynökség, a KCNA által közölt nyilatkozatában mindezt „ismerős zajnak” nevezte, amely minden évben ugyanebben az időszakban hallható, és amely szerinte „egyáltalán nem meglepő és nem is új”. Szavai szerint azoknak, akik Észak-Korea jelenlegi státuszát próbálják megváltoztatni, tisztában kell lenniük vele, milyen "szánalmas és hiábavaló" ez a törekvés: aki komolyan hisz abban, hogy ez valóban lehetséges, az szerinte csakis „a világ dolgaiban tudatlan ostobának” minősülhet.
A nyilatkozat szerint bármennyire is hangoztatja a NAÜ és a Nyugat rögzített forgatókönyv szerint a leszerelést, ez semmilyen hatással nincs Észak-Korea eltökéltségére és gyakorlati képességére, hogy megtegye a szükséges lépéseket állami érdekeinek védelmében.
Kim Jodzsong kijelentette:
„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság atomhatalmi státusza abszolút, és azt semmi nem tudja visszafordítani”
- mondta, hozzátéve, hogy ez az erő elrettenti a „nemzetközi gazemberek” önkényuralmi törekvéseit, és jelentősen hozzájárul a béke és a biztonság garantálásához. Szavai szerint bármennyire is tagadják retorikailag ezt az ellenséges erők, az a tény, hogy Észak-Korea nukleáris státusza fizikailag és jogilag is véglegesen rögzült, a legkisebb mértékben sem változtatható meg – ezt a folyamatot szerinte sem most, sem a jövőben senki és semmi nem képes visszafordítani vagy megakadályozni.
Az Atomsorompó-egyezmény és Észak-Korea
Az Atomsorompó-egyezményt (Non-Proliferation Treaty) 1968-ban írták alá, 1970-ben lépett hatályba. Célja kettős: (1) megakadályozni, hogy újabb országok atomfegyverhez jussanak, (2) a már meglévő öt "hivatalos" atomhatalmat (USA, Szovjetunió/Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína) fokozatos leszerelésre kötelezni. Az egyezmény cserébe minden aláíró országnak biztosítja a békés célú atomenergia-felhasználáshoz (pl. erőművek) való jogot. A NAÜ (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) felügyeli az egyezmény betartását.
Észak-Korea 1985-ben csatlakozott a szerződéshez (szovjet nyomásra, egy atomerőmű-technológiáért cserébe).
1993: már ekkor bejelentette kilépési szándékát, miután a NAÜ gyanús urán-/plutóniumtevékenységet talált – de az utolsó pillanatban, az USA-val folytatott tárgyalások után visszavonta a bejelentést.
1994: az "Agreed Framework" (Keretmegállapodás) keretében Észak-Korea vállalta, hogy leállítja atomprogramját, cserébe az USA energiasegítséget (könnyűvizes reaktorokat, olajat) ígért.
2002: a megállapodás összeomlott, az USA szerint Phenjan titkos urándúsítást folytatott).
2003. január 10.: Észak-Korea hivatalosan is bejelentette kilépését az egyezményből – így az egyetlen ország lett a történelemben, amely ténylegesen ki is lépett a szerződésből, míg mások csak fenyegetőztek ezzel
2006–2017: Észak-Korea hat atomfegyver-kísérletet hajtott végre (az első 2006. október 9-én, az utolsó – egy termonukleáris, azaz hidrogénbomba-teszt – 2017. szeptember 3-án).
Mivel kilépett az egyezményből, Észak-Korea jogilag nem kötelezhető a szerződés szabályai szerint – ezt a lépést azonban sem az ENSZ, sem a NAÜ, sem a nemzetközi közösség nem ismeri el legitimnek, és továbbra is "szerződésen kívüli, de facto atomhatalomnak" tekintik, amelynek programja illegitim. Ezért kerülnek elő évről évre olyan NAÜ-közgyűlési határozatok, amelyek Phenjant a fegyverprogram teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan feladására szólítják fel – amit Észak-Korea rendre elutasít, saját magát véglegesen és jogilag is atomhatalomnak nyilvánítva - ezt egyébként 2022-ben törvénybe is foglalta.
