Torinótól Rómáig — az olasz főváros három állomása
Az egységes Olaszország 1861-es kikiáltásakor Róma még a Pápai Állam része volt, francia katonai védelem alatt — ezért az új állam első fővárosa Torino lett (1861–1865), majd Firenze (1865–1871). Ez egy gyakran összemosott, kétlépcsős folyamat: egy 1861-es törvény már jogilag kijelölte Rómát leendő fővárosnak, de a tényleges átköltözésre csak 1871. február 3-án került sor. Közben, 1870. szeptember 20-án olasz csapatok rést lőttek az Aurelianus-falba a Porta Piánál ("Breccia di Porta Pia"), és elfoglalták a várost — IX. Pius pápa ezt nem ismerte el, önmagát "a Vatikán foglyaként" határozta meg, és soha többé nem hagyta el a Vatikán területét. Ez az úgynevezett "római kérdés" csak 1929-ben, a Mussolini és Pietro Gasparri bíboros által aláírt Lateráni Egyezménnyel zárult le, amely létrehozta az önálló Vatikáni Városállamot.
Mussolini Rómája és a második világháború
A fasiszta rezsim a "romanità" (rómaiság) kultuszát propagandacélra használta, önmagát az ókori Római Birodalom "harmadik Rómaként" való örökösének tekintve. 1932-ben, a hatalomra kerülés tizedik évfordulóján nyitották meg a Via dell'Impero (ma Via dei Fori Imperiali) sugárutat, amely mintegy húsz hektár ókori romterületet vágott át és egy sűrűn lakott negyedet tüntetett el. Az 1942-es világkiállításra tervezett, teljesen új EUR városrész építése az olasz hadba lépés (1940) miatt félbemaradt. Róma lakossága ebben az időszakban lépte át az egymillió főt — a pontos év nem dokumentált, mert nem volt köztes népszámlálás, de az 1931-es (916 858 fő) és 1936-os (1 133 202 fő) hivatalos adatok közé esik.
1943.július 19-én szövetséges bombázás sújtotta a San Lorenzo negyedet — az áldozatszám-becslések 717 és 3200+ között szórnak, konszenzus nélkül. Mussolini július 25-i bukása után az új olasz kormány augusztus 14-én egyoldalúan "nyílt várossá" nyilvánította Rómát, ezt azonban sem a szövetségesek, sem a németek nem ismerték el ténylegesen — a németek szeptember elején megszállták a várost. 1944. március 23-án egy partizánakció a Via Rasellán 33 német rendőrt ölt meg; másnap megtorlásul a németek 335 civilt és politikai foglyot végeztek ki a Fosse Ardeatine-barlangoknál — egyikük sem vett részt a merényletben. Róma 1944. június 4-5-én szabadult fel, nyílt várossá nyilvánítása miatt harc nélkül — jelentőségét két nappal később a normandiai partraszállás nagyrészt elhomályosította a világ figyelmében.
