William McKinley halála váratlanul és drasztikusan rázta meg az Egyesült Államokat 1901 szeptemberének közepén. Miután Leon Czolgosz amerikai gyári munkás, anarchista szeptember 6-án a buffalói pánamerikai kiállításon merényletet követett el és megsebesítette az elnököt, az ország napokig reménykedett McKinley felépülésében.
A gyászhírt követően a hatalom átvétele rendkívüli gyorsasággal zajlott le. Theodore Roosevelt alelnök, aki egy hegyi vadonban tartózkodott, azonnal Buffaloba sietett, ahol szeptember 14-én délután Ansley Wilcox magánházának könyvtárában – bírói eljárás keretében – letette az elnöki esküt.
A szertartás puritán volt, de a történelmi súlya felbecsülhetetlen: egy dinamikus, tettre kész politikus kezébe adta a globális ambíciókkal kacsintgató nagyhatalom irányítását.
Az elnökváltás fordulatot hozott
Roosevelt beiktatásával azonnal megtörtént az Egyesült Államok addigi külpolitikájának paradigmaváltása. A korábbi, nagyrészt befelé forduló, elszigetelődést célul kitűző hagyományokat – amelyek elzárkóztak a tengerentúli nagyhatalmi konfliktusoktól – egy proaktív, intervenciós szemlélet váltotta fel.
„Beszélj szép szóval, de tartsd a kezedben a nagy bunkót” (Big Stick ideology) elve köré épülő diplomáciája globális szereplővé tette Washingtont, ami megnyitotta az utat a panamai csatorna megépítése, a Monroe-elv kiterjesztése és az amerikai flotta világhatalmi pozícióinak kiépítése felé.
Korunk globális instabilitása, a szuperhatalmi versengések és a geopolitikai doktrínák hirtelen átrendeződései idején a roosevelti örökség – a proaktív külpolitika és a nemzetközi porondon vállalt amerikai felelősség – ma is élénken velünk él, meghatározva a mai Washington külpolitikáját is.
