Az orosz Geran-drónok: amikor a drón gyakorlatilag rakétává válik
A legszemléletesebb, jelenleg is zajló példa erre az elmosódásra az iráni tervezésű, Oroszországban Geran néven gyártott (eredetileg Shahed-136) drónsorozat fejlődése. Az eredeti Geran-2 egy egyszerű, mintegy 50 lóerős dugattyús motorral hajtott, 185-250 km/órás sebességű, olcsó eszköz volt — ez még egyértelműen a "lassú, tömeggyártott drón" kategóriába illett. A Geran-3, majd Geran-4 változatok viszont már sugárhajtású (turbojet) motorral repülnek: a Geran-3-ban egy cseh PBS TJ100/150 hajtómű iráni másolata, a Geran-4-ben pedig már kínai gyártmányú Telefly-turbojet dolgozik, 300-500 km/órás sebességgel — ezt a sebességet egy elismert nyílt forrású (OSINT) haditengerészeti-védelmi elemző portál kifejezetten úgy jellemezte, hogy "inkább egy cirkálórakétához hasonlít". forrás Az ukrán katonai hírszerzés szerint a fejlesztés célja kifejezetten az volt, hogy a nagyobb sebességgel kikerüljék az olcsó ukrán elfogódrónokat, amelyek a lassabb, korábbi változatok ellen hatékonynak bizonyultak — cserébe a Geran-4 hatótávja a Geran-2 nagyjából harmadára, 450-850 kilométerre csökkent. forrás Érdemes ugyanakkor hozzátenni: még a leggyorsabb Geran-változatok egy része is megőrzött valamennyi, klasszikusan drónra jellemző emberi irányítási elemet a becsapódás előtti szakaszban — a fejlődés tehát nem éles váltás, hanem fokozatos átmenet.
A Taurus és a rakéták oldaláról közelítő elmosódás
Ugyanez a folyamat a másik irányból is zajlik. A német-svéd fejlesztésű Taurus KEPD 350 — amelynek Ukrajnának történő átadásáról évek óta vitatkozik a német politika — hivatalosan légi indítású cirkálórakéta, Mach 0,95-ös (kb. 1160 km/órás) sebességgel és 500 kilométernél nagyobb hatótávval. Navigációja több rétegből áll: inerciális és GPS-navigáció mellett terepkövető rendszert használ az alacsony magasságú repüléshez, a célba érés előtti utolsó szakaszban pedig egy termografikus kamera és egy digitális képi mintaillesztő rendszer (DSMAC) beazonosítja a pontos célpontot egy előre betáplált, háromdimenziós modell alapján. forrás
Ez a fajta, kamera alapú, célazonosításra épülő terminális irányítás funkcionálisan rendkívül hasonló ahhoz, amit a modern, mesterséges intelligenciával felszerelt drónok is végeznek — a különbség inkább fokozati, mint elvi: a Taurus egy előre betöltött, statikus célmodellhez illeszti a látott képet, míg egy fejlettebb AI-alapú rendszer valós időben, tanított algoritmussal ismerhet fel akár mozgó célpontokat is. Vagyis a legmodernebb rakéták és a legfejlettebb drónok éppen ott találkoznak, ahol a célba találás pontossága a tét.
