Egy készülék, ami nem azt méri, amit gondolunk

A poligráf története 1921-ben kezdődött, amikor John Augustus Larson, a Berkeley rendőrség első, PhD-fokozattal rendelkező tisztviselője August Vollmer rendőrfőnök megbízásából megépítette az első, vérnyomást és légzést folytonosan rögzítő készüléket. Az ötletet egy cikk adta, amelyet a harvardi pszichológus, William Moulton Marston írt a vérnyomás és a hazugság kapcsolatáról — Marston egész életében (vitatottan) magának tulajdonította a hazugságvizsgáló feltalálását, és érdekes adalék, hogy ugyanő alkotta meg 1941-ben a Wonder Woman képregényfigurát, akinek „Csodanő” egyenesen a hazugságvizsgáló ötletéből ered. A modern poligráfot végül Larson tanítványa, Leonarde Keeler szabadalmaztatta 1931-ben, és tette a rendőrségi munka elterjedt eszközévé.

A készülék a mai napig nem a hazugságot méri közvetlenül, hanem egyidejű fiziológiai jeleket: a szívritmust, a vérnyomást, a légzési ritmust és a bőr elektromos ellenállását. Az alapfeltevés, hogy a hazugság kiváltja ezeket a stresszválaszokat — csakhogy ezek a válaszok nem specifikusak a hazugságra. Félelem, szorongás, az ártatlan gyanúsított rettegése attól, hogy nem hisznek neki, vagy egyszerű idegesség ugyanúgy kiválthatja őket.

A tudomány ítélete: nem elég megbízható

A legtöbbet hivatkozott, máig érvényes tudományos értékelés a 2003-as amerikai National Research Council (National Academies) jelentés, amely 194 tanulmányt vizsgált át, és azok közül csak 57-et (30 százalékot) talált tudományosan elég megalapozottnak. Következtetése szerint „a tudományos pszichológia és fiziológia kutatása kevés alapot ad annak feltételezésére, hogy egy poligráfteszt rendkívül magas pontosságú lehetne” — a módszer a véletlennél jobban, de a tökéletestől messze különbözteti meg a hazugságot az igazságtól, pontos számszerű becslést pedig nem lehet rá adni. A testület kifejezetten elvetette a biztonsági átvilágítási (szűrési) célú alkalmazást: egy illusztratív számítás szerint tízezer alkalmazott közül — akik között csak tíz valódi kém van — egy 80 százalékos érzékenységű teszt körülbelül 1600 ártatlan embert buktatna el hamisan, miközben a tíz valódi kémből is körülbelül kettőt mégis átengedne. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egy 1998-as ítéletében (United States v. Scheffer) maga is kimondta: „a tudományos közösség továbbra is rendkívül megosztott a poligráf-technikák megbízhatóságával kapcsolatban”.

A törvény szeme: elutasítva, de nem mindenhol egyformán

A poligráf jogi sorsa már 1923-ban megpecsételődött: a Frye kontra Egyesült Államok ügyben (ahol éppen Marston próbálta bizonyítékként beemelni saját tesztjét) az amerikai bíróság kizárta azt, és megfogalmazta az „általános tudományos elfogadottság” elvét, amely a mai napig alapja több amerikai állam bizonyítási szabályának. Németországban a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság 1998-as ítélete szerint a poligráfnak nincs bizonyító ereje — tudományosan nem alkalmas bizonyítékként, még a vádlott beleegyezésével sem. Az Egyesült Királyságban büntető tárgyaláson nem fogadható el bizonyítékként, viszont törvény alapján kötelező lehet egyes feltételesen szabadlábra helyezett szexuális bűnelkövetők és családon belüli erőszak elkövetői számára próbaidő alatt.