Átverhető a műszer?

A fenti esetek nem véletlenek: kutatások szerint betanított fizikai (például a nyelv beharapása) és mentális (például visszafelé számolás) ellenintézkedésekkel a valóban bűnös résztvevők jelentős része képes volt átmenni egy poligráfteszten anélkül, hogy a vizsgáztatók ezt megbízhatóan észrevették volna. Ez önmagában is cáfolja azt az állítást, hogy a poligráf egy objektív, manipulálhatatlan mérőeszköz.

Mire használják ma, és mi a baj a bulvárral?

Az Egyesült Államokban a CIA 1950 óta, az NSA 1953 óta alkalmazotti biztonsági átvilágításra használja a poligráfot, az FBI jelentkezőinek mintegy negyede el is bukik rajta évente — ám az amerikai hírszerzési közösség saját szabályzata is kimondja, hogy az eredmény csak egy vizsgálati eszköz, nem döntő tényező. Bírósági bizonyítékként általánosságban nem fogadják el; legalább tíz amerikai államban viszont rendszeresen alkalmazzák szexuális bűnelkövetők pártfogó felügyeletében, bár egy 2016-os New Jersey-i bírósági döntés kifejezetten megtiltotta, hogy az eredményt szankció alapjául használják. A módszer legkevésbé megalapozott felhasználási módja a bulvármédia: a brit Jeremy Kyle Show-t 2019-ben végleg leállították, miután egy, a műsorban korábban hazugságvizsgálaton „elbukott” résztvevő egy héttel a felvétel után meghalt — az ezt követő parlamenti vizsgálaton a műsor vezető producere is elismerte, hogy a használt poligráfok „nem száz százalékban pontosak”.

Mi jöhet a poligráf helyett?

Az újabb, divatosabb technológiák — az agyi képalkotáson (fMRI) alapuló, vagy mesterséges intelligenciával mikroarckifejezéseket elemző hazugságdetektálás — nem oldják meg az alapproblémát. Az amerikai bíróságok rendre elutasítják az fMRI-alapú bizonyítékokat a megbízható hibaarány és az iparági standardok hiánya miatt, az AI-alapú arckifejezés-elemzés pedig még kutatási fázisban van, jogi státusz nélkül. A közös nevező mindegyiknél ugyanaz, ami a száz évvel ezelőtti poligráfnál: stresszt vagy kognitív terhelést mérnek, nem magát a hazugságot — és amíg ez nem változik, a „tudományosan megalapozott hazugságdetektor” inkább marad vágyálom, mint valóság.