A megbízhatatlanság legendája — és a valóság
A Tigris híresen rossz megbízhatósági mutatókkal indult: 1942 szeptemberében, az első leningrádi bevetéskor a négy tank közül végül egy sem maradt tartósan harcképes. A probléma nem egyedi eset volt — 1943 második felében a Tigrisek készenléti aránya csak körülbelül 36 százalék volt, megegyezett a Pantherével, de elmaradt a Panzer IV 48, illetve a StuG III rohamlöveg 65 százalékos mutatójától. A helyzet a háború vége felé érdemben javult: 1944 májusa és 1945 márciusa között a nyugati fronton már 70, a keleti fronton 65 százalékos átlagos készenléti arányt mértek — vagyis a kezdeti, rossz hírű időszak után a tank megbízhatósága jelentősen nőtt, bár a StuG III szintjét sosem érte el. A források ebben a kérdésben sem egységesek: van, amelyik egyértelműen „mechanikailag megbízhatatlan” harckocsiként jellemzi a Tigrist, van, amelyik inkább „drága karbantartású, de alapvetően megbízható” konstrukcióként mutatja be — a valóság a kettő között lehetett.
Az első bevetés kudarca, a kurszki csata, és egy egyszemélyes legenda Normandiában
A Tigris első harctéri bevetése 1942 szeptemberében a Leningrád környéki fronton kudarccal végződött: a mocsaras, erdős terepen a négy bevetett tankból kettő elakadt, egy motorhibás lett, a negyediket is vontatni kellett — a zászlóalj parancsnoka előre figyelmeztetett, hogy a terep alkalmatlan az 55 tonna körüli járműre, de felülbírálták. A tank legnagyobb tömeges bevetése 1943 júliusában, a kurszki csatában történt: a legmegbízhatóbb becslés szerint összesen 146 Tigris vett részt az offenzívában. A Tigrisek kezdetben domináltak: 88 milliméteres lövegükkel nagy távolságról, gyakorlatilag büntetlenül lőhették ki a szovjet T-34-eseket, a szovjet aknamezők azonban sokukat mozgásképtelenné tették, ezzel könnyű célponttá váltak.
A tank legismertebb egyedi akciója csaknem egy évvel később, 1944. június 13-án zajlott Villers-Bocage normandiai városában, ahol Michael Wittmann SS-parancsnok egyetlen tankjával rajtaütött egy brit páncélos oszlopon. A náci propaganda az összes brit veszteséget egymaga Wittmann-nak tulajdonította, miközben a valóságban a zászlóalj 2. százada okozta együttesen a kárt (13-14 harckocsi, két páncéltörő ágyú és több mint egy tucat szállítóeszköz megsemmisítését) — egy modern hadtörténész, John Buckley szerint ez a Wittmann-központú elbeszélés magának a náci propagandának a megismétlése. Wittmann saját tankja is kiesett ezen a napon (a pontos helyszínről is két eltérő beszámoló létezik), de ő maga megsebesülés nélkül megúszta.
