108 évvel ezelőtt, 1918. október 17-én a budapesti képviselőházban olyan mondat hangzott el, amelyet a dualizmus korának végső sírfelirataként emlegetnek. Gróf Tisza István, aki 1917 júniusában ugyan leköszönt a miniszterelnökségről, de a kormánypárt vezéreként továbbra is a magyar politika legfőbb befolyású figurája maradt, Károlyi Mihállyal vitázva úgy fogalmazott: nem kíván „szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal”, és elismeri azt, amit Károlyi már az előző napon kimondott – vagyis azt, hogy ezt a háborút elvesztettük.
A mai nap nem egy ünnepélyes önállósági nyilatkozat megszületésének évfordulója, hiszen a magyar közjogi kiválás lépésről lépésre, néhány nap leforgása alatt ment végbe. Október 16-án hozta nyilvánosságra IV. Károly a Völkermanifest néven ismertté vált kiáltványát, amelyben a Monarchia osztrák felének szövetségi állammá alakulását hirdette meg, és nemzeti tanácsok felállítására hívta fel a birodalom népeit. Ehhez igazodva Wekerle Sándor miniszterelnök ugyanezen a napon bejelentette a parlamentben, hogy Magyarországot Ausztriával kizárólag perszonálunió fűzi össze; a „magyar szent korona országainak függetlenségéről” szóló kormányzati határozat pedig október 20-án látott napvilágot.
Ezzel egy időben, a tengerentúlon is eldőlt a birodalom sorsa. Tomáš Garrigue Masaryk 1918. október 17-én nyújtotta át az Amerikai Egyesült Államok kormányának és Woodrow Wilson elnöknek a csehszlovák nemzet függetlenségi nyilatkozatát, amelyet Washingtonban szövegeztek meg, és amelyet Masaryk mellett Edvard Beneš meg Milan Rastislav Štefánik láttak el kézjegyükkel. A washingtoni deklaráció hivatalos kihirdetésére azonban csak másnap, október 18-án került sor Párizsban a csehszlovák ideiglenes kormány nevében, míg a független csehszlovák államot október 28-án kiáltották ki Prágában.
A következő két hétben szinte napról napra követték egymást a birodalom felbomlásának állomásai. Október 18-án Alexandru Vaida-Voevod követelt önrendelkezést a magyarországi románok számára a parlamentben, október 19-én pedig Ferdiš Juriga tette ugyanezt a szlovákok nevében. Október 22-én Tisza feloszlatta a Nemzeti Munkapártot, október 23-án – az 1910-ben megválasztott képviselőház utolsó ülésnapján – Wekerle Sándor is lemondott, és még ugyanezen az éjszakán felállt a Magyar Nemzeti Tanács. Október 31-én diadalmaskodott az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály lett a miniszterelnök, és szintén ezen a napon gyilkolták meg a katonák Tisza Istvánt – azt a politikusóriást, akit a közvélemény a háború fő bűnösének tekintett, és akivel szemben már október 16-án is merényletet kísérelt meg Lékai János. November 16-án a Nagy Nemzeti Tanács kihirdette a népköztársaságot, a történelmi Magyarország végső sorsát pedig másfél év múlva a trianoni békeszerződés pecsételte meg.
1918 októbere Közép-Európa jelenlegi térképének valódi kialakulásának hete: a Csehországban nemzeti ünnepként tisztelt október 28. és a magyar nemzeti traumák gyökere ugyanabba a néhány napba nyúlik vissza, ráadásul a térség mai politikai reflexeit – a kisállami sérülékenységet és a nagyhatalmi garanciák hiányát – mindmáig ez a tapasztalat határozza meg. Másrészt Tisza megítélése a mai napig eleven politikai viták tárgya Magyarországon: Kossuth téri szobrát 2014. június 9-én avatták fel újra a Steindl Imre Program keretében, a korábbi Károlyi-szobor helyén, az avatóünepségen pedig Orbán Viktor mondott beszédet – e két történelmi alak szembeállítása azóta is a magyar emlékezetpolitika állandó eleme.
Végül ott feszül a legegyetemesebb tanulság, amely magasan túlnő 1918 keretein: mikor és milyen módon köteles egy vezető politikus kimondani a rideg igazságot? Tisza utólag úgy védekezett, hogy a tények feltárása kisebb kárral jár, mint azok eltitkolása – ellenfelei szerint viszont a bejelentés villámgyorsan elért a lövészárkokig, és végérvényesen megpecsételte a hadsereg fegyelmének sorsát.
